Hírek
2024. Március 19. 09:48, kedd |
Helyi
Forrás: Hetényi Géza kórház
Bravúros tüdőműtét a Hetényi kórházban
Hagyományos technikával nem operálható, idős betegen végeztek sikeres mellkasi műtétet a
Hetényi Géza kórház orvosai. A 80 esztendős páciens már otthonában lábadozik.
Az elmúlt évek során számos olyan műtétre került sor a vármegyei kórházban, melyek során olyan betegeken is segíteni tudtak az orvosok, akiket idős koruk vagy egyéb alapbetegségeik miatt hagyományos altatásos érzéstelenítéssel nem lehetett operálni. A korábbi módszerekkel ők nem bírták volna el a műtéttel járó megterhelést, ám az utóbbi időben ugrásszerűen fejlődött mind az endoszkópos mellkassebészeti technika, mind az anesztézia.
Ennek köszönhető a mostani bravúros operáció is.
- Az utóbbi időben már komoly gyakorlatot szereztünk az ilyen műtétek tekintetében, ezúttal azonban a korábbiaknál is bonyolultabb volt a dolgunk – mondta el az operációt végző dr. Szántó Zoltán főorvos. – A beteg jobb felső tüdőlebenyét kellett eltávolítani egy daganat miatt, ám 10 évvel ezelőtt már ugyanígy eltávolították a bal felső lebenyt. Úgy kellett tehát megoldani a műtétet, hogy közben a nagyobb méretű jobb tüdő nem lélegzik, és a csonkolt
bal tüdővel tud csak levegőt venni a beteg. Dr. Parham Choroomi aneszteziológus adjunktus kollégám nagy szakértője a mélyaltatás és izomlazítás nélküli műtéti technikának, így neki köszönhető, hogy sor kerülhetett ilyen körülmények között a beavatkozásra.
Egy ilyen nagy kockázatú, a hagyományostól merőben eltérő műtét természetesen nagy kihívás az operáló orvos számára is. Ezúttal ugyanis mozgó rekeszizom, szív és tüdő között, pár centiméteres kis területen kell a daganatos lebeny eltávolításához a preparáló munkát elvégezni. A sebész ilyenkor egy folyamatosan mozgó-hullámzó képet lát az endoszkópos képernyőn, s ha egy kicsit is hajlamos a tengeribetegségre, képtelen végrehajtani ezt a
műtéti technikát.
Magyarországon jelenleg két sebészeti klinika mellett egyedül Szolnokon, a
Hetényi Géza kórházban végeznek ilyen beavatkozásokat, amivel a nemzetközi szakmai trendeknek megfelelve tudnak korszerű mellkassebészeti ellátást nyújtani, 2023-óta immár európai akkreditációval elismerve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
