Hírek
2023. Április 03. 15:56, hétfő |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
BIZTONSÁGBAN MARADNI HÚSVÉTKOR IS!
A JNSZV Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága kéri a gépjárművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során még inkább tanúsítsanak önmérsékletet, s szeszesital fogyasztását követően ne üljenek volán mögé!
Egy józan döntéssel sok kellemetlen pillanattól és jelentős kiadástól kímélheti meg magát az, aki úgy dönt, hogy betartja a szabályokat, vezetés előtt és közben nem fogyaszt alkoholt. Kérjük, hogy hívjanak maguknak sofőrt, vagy sétáljanak, ha mégis alkoholt fogyasztottak! Akár egyedül, akár utasokat szállítva közlekednek, a passzív biztonsági eszközöket, a biztonsági rendszereket használják, különösen odafigyelve a kisgyermekekre! Az autóban használják a telefon kihangosítót, hiszen a kézben tartott mobiltelefon nagyon veszélyes, elvonja a figyelmet a vezetésről!
A tavasz beköszöntével egyre több kerékpárost lehet látni a városban. A szeszes ital fogyasztásának tilalma rájuk is vonatkozik. A láthatósági mellény lakott területen kívül és korlátozott látási körülmények között kötelező a kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára! Az autósok kiemelt figyelemmel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességet csökkentve kerüljék ki a közutakon esti szürkületben és az éjszakai órákban közlekedő gyalogosokat, és az egy nyomon haladó járműveket!
Csodálatos húsvéti ajándék lehet a kerékpár, de a kötelező felszerelések beszerzéséről se feledkezzünk meg! Hasznos ajándék lehet a kerékpáros védő- és láthatóságot szolgáló felszerelések mellett a fejvédő sisak is.
A rendőrök idén húsvétkor ismételten segítik vármegyénk útjain a közúti forgalmat és biztosítják a zavartalan haladást, valamint a balesetek megelőzése céljából kiszűrik az ittas járművezetőket!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
