Hírek
2023. November 22. 05:01, szerda | Helyi
BETILTHATJÁK AZ ENERGIAITALOK FOGYASZTÁSÁT A KISKORÚAK SZÁMÁRA
Sokféle kémiai összetevőt tartalmaznak az energiaitalok. A fejlődőben lévő szív-és érrendszernek nem tesz jót, rendszeres fogyasztása hosszú távon függőséghez, szorongáshoz, depresszióhoz, alvászavarhoz vezethet.
Évi 100-120 esetben kell kiskorúakat kórházba vinni túlzott energiaital-fogyasztás miatt.
Az energiaitalok fogyasztása 18 éves kor alatt egészségügyi kockázatot jelent, ezért a fogyasztást kiskorúak számára tiltani tervezi egy erről szóló javaslat.
A szigorításról szóló javaslatot a Fidesz-KDNP frakciószövetsége elé tárták, ahol majd a népjóléti kabinet vizsgálja meg, helyes-e a tiltás.
Ezt követően kerülhet a törvényjavaslat a parlament elé, ahol a kormánypártoknál szélesebb támogatást is kaphat.
Létezik egy uniós irányelv, ami alapján külön nemzeti szabályozást kell kidolgozni a magas koffeintartalmú italokra.
A törvényjavaslat mellett edukációs kampányt is indítanának, hogy a szülőkhöz is eljussanak az erről szóló orvosi jelentések.
A tervezet szerint a nemzeti dohányboltokban lehet majd csak energiaitalokat venni.
Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára korábban a Karcag Televízió hírstúdiójában arról beszélt, hogy ha szigorítást terveznek, akkor az energiaitalok mellett a többi koffeintartalmú italra, például a kólára is hasonló tiltást kellene bevezetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
