Sok-sok évtized van már a zenész mögött, pályafutása gyerekként kezdődött.
- A szüleim gyerekkoromban beírattak a zeneiskolába, tanáromra a mai napig nagyon jó szívvel és szeretettel gondolok, amikor néha hazajön találkozunk, az mind a kettőnknek nagy öröm - árulja el a művész, akinek a zongorát a szülei választották.

- A bátyám az hegedűre volt beíratva, ő hegedűművész lett, sokáig a Debreceni Szimfonikus Zenekarnak az első embere, mint koncertmester dolgozott, utána feladta ezt a koncertmesteri állását külföldi turnékért.

- Barkóczi Zoltánéknál több zenész is van a családban.
- Apám is zenész volt, anyámnak a fiútestvérei is. Úgyhogy nem is nagyon volt más elképzelés, hogy engem milyen pályára adjanak. A család azért zenekarként is összeállt, amikor leérettségiztem, utána rögtön dolgoztam, mint zongorista. Az első munkahelyem a Szivárvány presszó volt. Utána elvittek katonának Szolnokra, a Kilián Repülőműszaki Főiskola laktanyába hívtak be, mert rá volt írva a papíromra, szakképzettsége: zongorista. A tiszti klubban nem volt zongorista, beraktak a katonazenekarba, de heti három alkalommal a Tiszti Klubban egy profi zenekarba kerültem, akiktől sokat tanultam, mert őkrutinosabb muzsikusok voltak, mint én. Hárman vagy négyen voltunk, volt egy tiszthelyettes, ő volt a zenekarvezető, meg három sorkatona. Jó érzés volt zenélni, nagy élmény volt kijönni a laktanyából és bemenni egy szép kis étterembe, ahol fillérekért kaptuk meg a finom vacsorákat, mert a katonatiszteknek jutányos áron adták, nekünk is ugyanúgy - emlékszik vissza arra az időszakra Barkóczi Zoltán, aki a katonaság alatt sokat gyakorolt s a két év alatt nagyon sokat fejlődött.

- Amikor leszereltem, Budapestre jártam Csík Gusztáv zongoraművész, világhírű jazz zongoristához tanulni. Rögtön megkaptam a legmagasabb minősítést, az úgynevezett "A" kategóriát, ami a legmagasabb minősítés volt abban az időben, s ez presztízskérdést is jelentett, hogy kinek mennyi volt a fizetése, mert ha valaki megkapta ezt az A kategóriát, akkor azok kaptak a legtöbb fizetést. Tehát Szolnok megyében nekem volt 25 éves koromra a legmagasabb fizetésem a zenészek közül.

- A klasszikus zene mellé jöttek a fellépéseken a magyar nóták, a jazz, sok-sok dal, amit kértek, így számtalan darabot el tud ma már játszani.
- Magyarországon a világhírű jazz zongorista, Szakcsi Lakatos Béla nyilatkozta, hogy Magyarországon megélhetési gondjai vannak. Én erre hamar rájöttem, s a közönségnek próbáltam játszani az akkori slágereket, felmérni, hogy kinek mi az igénye. Tehát nem azt játszottam, amit szerettem volna, hanem amit a közönség kért, de azért mindig vigyáztam arra, hogy a tánczenékből is az igényesebbeket játsszam. Nincs kedvencem, minden műfaj jó, ha jól csinálják.

- Sok neves művésszel játszott, volt, akivel könnyebb, volt, akivel nehezebb volt együtt játszania.
- Minél jobb valaki, annál könnyebb együtt dolgozni vele, ha közepes, előfordulnak bakik, s akkor a zongoristának kell kijavítani. Egyébként véletlenszerűen cseppentem bele az énekes kísérésbe. Amikor hívtak mondtam, hogy figyeljetek, én nem nagyon vagyok jártas ebben a műfajban. Nem ezt tanultam, de próbáljuk meg. Utána el kezdtek hívogatni, abban az időben annyira ment, hogy egyik stábbal hazaérkeztünk, már a másik stáb ott várt a lakásunk előtt - úgyhogy elég nehéz feladat volt ez, de nagyon jó szívvel emlékszem vissza ezekre az időszakokra, mert szerettem csinálni. Többször voltam külföldön, Németországban, Ausztriában operett-hajón. Kolostyák Gyula barátom ajánlott be. Akkor az nagy kihívás volt számomra, mert karácsony előtt egy héttel kaptam öt kiló kottát, számomra teljesen ismeretlen repertoár volt, mondták, hogy karácsony előtt indulunk. Mondom, jól van, csak annyit tudok ígérni, hogy mindent megteszek, hogy felkészüljek, Budán egy kastélyszerű építményben, a primadonna ott lakott, ott próbáltunk, ott tesztelték a zongora tudásom - emlékszik a művész, aki a szülővárosában nagyon szeret dolgozni.

- Karcag a szülővárosom, sok ismerősöm, barátom, kollegám van, tehát itt szívesen dolgozok, de vidéken is. Amikor műsor kísérésről van szó, ha az előadónak olyan igénye van, akkor meghívnak egy vendégművészt, általában Berki Lászlót szokták hívni. Akkor könnyebb dolgom van. Mikor egyedül vagyok nekem kell mindent csinálnom. Tehát akkor nekem kell a dallamot játszanom, az akkordokat befognom. Úgymond egy komplett cigányzenekart próbálok helyettesíteni, ami természetesen lehetetlen, de attól függ, hogy ki milyen szinten zongorázik, milyen adottságai vannak ehhez, mert ez egy külön tudomány. Ebben a legnehezebb az, hogy nem lehet rá felkészülni, nem tudja az ember, hogy melyik a következő dal, az első két szóból már tudni kell a dalt.

- Az elmúlt évtizedek alatt családja megszokta, hogy sokat volt távol tőlük.
- Örültek neki, hogy kaptam a meghívásokat, annak már kevésbé, hogy a karácsonyt meg a szilvesztert távol töltöttem. Ennek viszont én se örültem. A zenei vonal tovább megy a családban. Egyik fiamnál alakult ki, őt Koppány Mária tanárnő tanította zongorázni. Tehetséges volt, Debrecenben művészeti igazgató, három- négy zeneiskola tartozik az irányítása alá. Tehát drukkolok neki, hogy ilyen jól menjen továbbra is neki.
- Zoli fia mellett unokáját, Bogit is sokan ismerjük, pici korától kezdve ő is zongorázik.

- Ez egy érdekes dolog, mert épp közeledett a karácsony, a feleségem is tanult gyerekkorában zongorázni, és akkor hallom, hogy mutatja neki a Mennyből az angyal eljött hozzátok-at, s a kislány nagyon rövid idő alatt megtanulta. Akkor figyeltem én is fel rá, a legelső időszakban én tanítottam. Utána beírattuk a zeneiskolába, egy nagyon jó tanárnőhöz került, Zbiskó Zoltánné Katikához, aki nagyon profi a szakmájában zongoristaként és tanárként is. Bogi legrangosabb versenye Dél-Budán volt, ahol bekerült a nyolc legjobb közé, ami országos viszonylatban óriási dolog volt. A Boginál egyedül azzal van probléma, hogy a gyakorlással vannak némi gondok - árulja el a nagyapa, aki szurkol nagyon, hogy felvegyék a Zeneművészeti Egyetemre, s ott lehessen a diploma koncertjén. Az első kapcsolatából született az első fia Barkóczi Zoltánnak, ahol van két gyönyörű kislány unokája, akik inkább az éneklésben tehetségesek.
- S mi volt a legnagyobb elismerése élete során?

- Amikor Budapesten megkaptam az A-kategóriát, annak nagy jelentősége volt, az a legnagyobb elismerés, amikor a szakmától kapja meg az ember az igazi elismerést, de ennek a karcagi kitüntetésnek is nagyon örültem, s meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá, hisz legutoljára gyerekkoromban kaptam hasonlót, amikor elindítottak versenyeken. Tizennyolc éves korom óta dolgozom, gyakorolni ritkán ülök le otthon a zongorához, de a kis tanítványoknak előjátszom a darabokat. Vannak nagyon tehetségesek is köztük.

Jó lenne, ha egyszer Barkóczi Zoltán zongoraművész fiával és unokájával, Bogival adna Karcagon egy koncertet, talán egyszer ez is összejön, de aki hallani szeretné az ő játékát, az a Park Étteremben megteheti, ott alkalmazzák zongoristaként.