Hírek
2016. November 09. 07:53, szerda |
Helyi
Forrás: Fidesz
Az ellenzék hazudott és rútul becsapta az embereket
A kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben az ország csak a KDNP-re és a Fideszre számíthat – kommentálta keddi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, hogy nem szavazta meg a parlament az alaptörvény módosítását.
A Fidesz frakcióvezetője kifejtette: ma a parlament az ötpárti egyeztetésen elfogadott szöveget 155 szavazattal elfogadta, azonban a végszavazáson csak a KDNP és a Fidesz támogatta a módosítást.
Az ellenzék hazudott és „rútul, aljasul becsapta az embereket” – utalt arra, hogy a Jobbik és az MSZP, annak ellenére, hogy előzetesen arról beszéltek, támogathatónak tartják a módosítást, most nem szavazták meg azt.
Kósa Lajos leszögezte: a Jobbik és az MSZP megtévesztette azt a 3,363 millió embert, akik a népszavazáson vitathatatlanul kiálltak a kötelező betelepítési kvóta ellen. Gyurcsány Ferenc annyival volt becsületesebb, hogy előre bejelentette, nem támogatja módosítást – fűzte hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: kétségtelen, az ellenzék ebben az ellenzék egységesen lépett fel és elutasította az alkotmánymódosítást. Az is kiderült, hogy az emberek véleménye csak a Fidesz-KDNP-nek fontos, az ország védelmében a polgárok csak a kormánypártokra számíthatnak – fűzte hozzá. Az alkotmánymódosítás után kialakult helyzetet a Fidesz elnökségi ülésén értékelik - közölte Kósa Lajos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.
