Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2024. November 01. 11:00, péntek | Helyi
Forrás: karcag tv

ÁTADTÁK AZ ÉLETMENTŐ KÉSZÜLÉKEKET

ÁTADTÁK AZ ÉLETMENTŐ KÉSZÜLÉKEKET

Nyolc karcagi közintézmény kapott tanúsítványt arról, hogy életmentő pont lett. Az Újraélesztés Világnapja alkalmából pedig hat új életmentő készüléket adtak át.

Világszerte majdnem egymillióan halnak meg évente hirtelen szívhalál miatt, Magyarországon pedig húszezren vesztik életüket, vagyis egy karcagnyi embert veszít az ország évente.

DR. KORCSMÁROS FERENC, regionális igazgató, Országos Mentőszolgálat:
- Néhány perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy visszafordíthatatlan, maradandó egészségkárosodás ne következzen be. És mivel ezek a rosszullétek, ezek a hirtelen szívhalálok nagyrészt közterületen, munkahelyen, közintézményben következnek be, óriási szerepe van a bajba jutott embertársak mellett lévő laikusoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, járókelőknek.

A Karcagi Mentőalapítvány kezdeményezésére hetven pedagógust, civilt képeztek ki a közelmúltban az életmentő készülék használatára.

SZEPESI TIBOR, polgármester:
- Évekkel ezelőtt már elindult egy életmentőkészülék- beszerzési hullám, hiszen a városban is nagyon sok ponton hozzáférhetőek az életmentő készülékek. Önkormányzati támogatásnak és azoknak a cégeknek köszönhetően, akik már akkor azt gondolták és úgy gondolták, hogy minél több helyen szükség van ilyen készülékeknek az elhelyezésére. És azokban a csomópontokban, ahol nagyon sokan megfordulnak, szerencsére már elhelyezésre kerültek. De soha nem elég. Soha nem elég az a tíz- tizennégy készülék, amely egy ekkora településen rendelkezésre áll.

Összesen négymillió forint értékű beszerzés során jutott újabb hat defibrillátorhoz több karcagi közintézmény.

FÖLDVÁRINÉ SIMON ILONA ANNA, főigazgató, Karcagi Nagykun Református Általános Iskola:
- Amikor a lehetőségről tudomást szereztük, akkor természetesen az iskola is, a fenntartó is mellé állt a kezdeményezésnek, megvásároltuk az életmentő készüléket, a tantestületnek több, mint a fele már elvégezte a mentősök által ingyenesen felkínált tanfolyamot.

A Karcagi Mentőalapítvány célja, hogy lehetőleg minél többen képesek legyenek használni a defibrillátort, míg az egészségügyi szakemberek meg nem érkeznek.

FACSAR ANDRÁS, igazgató, Varró István Technikum:
-Egy iskolában pláne nagyon fontos, hiszen többszáz tanuló, többszáz felnőtt, többszáz diák jár hozzánk és bármikor bármilyen probléma előfordulhat. Azt gondolom, hogy ennek az egész kezdeményezésnek a legfontosabb üzenete, hogy megnyugvást, nyugalmat ad, biztonságérzetet. Ha baj van ne adj Isten, akkor van hova fordulni.

Az Újraélesztés Világnapja alkalmából átadott új készülékekkel együtt húsz defibrillátor érhető már el karcagi közintézményekben.

KOVÁCS SÁNDOR, mentőtiszt:
- Nagyon bízunk benne, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt legalább ugyanennyi defibrillátort tudunk átadni és ezeket ugyanúgy életmentő
ponttá is tudjuk nyilvánítani, ami Karcagnak egy nagyon nagy dicsőség és reméljük, hogy ehhez hozzá tudunk járulni ezzel.

Abban valamennyi, új életmentő készülékhez jutott intézmény képviselője egyetértett, hogy reményeik szerint nem, vagy nagyon ritkán kell használniuk a defibrillátorokat. De ha mégis megtörténik a baj, legyen arra kiképzett ember, aki a pánik helyett megkezdi az életmentést.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi

MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET

Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI

Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET

Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE

A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.