Hírek
2021. December 02. 08:59, csütörtök | Helyi
ARANYDIPLOMÁT VETT ÁT LÖKI LÁSZLÓNÉ
Megtalálta szakmája szépségét Löki Lászlóné középiskola tanár, aki a napokban vette át Arany Diplomáját a Debreceni Egyetemen.
A tanárnő hároméves kora óta él Karcagon. A gimnáziumban nagyon jó kémia és fizika tanára volt, mástárgyakat is kedvelt, s eredetilegvegyész szeretett volna lenni, de olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy a tanári szakot próbálta meg. Később nem tudottátjelentkezni, de nem bánta meg.
Diploma után a karcagi ipari iskolába került a férjével, majd a kollégiumban volt és aztán nyugdíjazásáig a gimiben.
Furcsa volt visszamenni tanítani egykori tanárai közé, izgult, de mindenki nagyon nagy szeretettel volt iránta.
A legnagyobb kihívása a fizika tárgyból volt, mert az akkori egészségügyi szakközépiskolában kötelező érettségi tárgy volt. Nem vették könnyen a lányok az akadályokat, de közösen megbirkóztak vele. Örömet okozott neki egy-egy tehetséges diák, akik közül Daruka Pisti volt az, akivel nem bírta az iramot, kifogott rajta óriási tudásszomja.
Tanítványai közül többen követték a pályán, reméli, ők is megtalálták a kémia-fizika szépségét. Büszkelányaira, az idősebbik Debrecenben dolgozik gyógyszerkutató vegyész, a kisebbik közgazdaságit végzett, Siófokon lakik. Unokája gyógyszerész hallgató Debrecenben.
Az aranydiploma átvétele nagyon szép, méltóságteljes ünnepség és örök élmény marad. számára éppúgy mint két oklevél, amit legnagyobb szeretettel őriz diákjaitól: Az év tanárnője és a Magna Charta Humánum - a leghumánusabb pedagógus – címet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 06:16, szombat | Helyi
SEMMELWEIS-NAP
A megemlékezés reggel a Déli temetőben kezdődött, ahol koszorút helyeztek el Kátai Gábor sírjánál.
2026. Július 04. 06:11, szombat | Helyi
14 ÉVES BETÖRŐT FOGTAK TÖRÖKSZENTMIKLÓSON
14 éves betörőt fogtak Törökszentmiklóson, akiről az is kiderült, hogy eltűnés miatt körözték.
2026. Július 04. 06:05, szombat | Helyi
TRAGÉDIÁBA TORKOLLOT A FÜRDŐZÉS CIBAKHÁZÁN
Tragédiába torkollott egy fürdőzés Cibakházán.
2026. Július 04. 06:00, szombat | Helyi
KÉSZÜLNEK A JÖVŐ ÉVI TULIPÁNSZEZONRA
Bár az idei tulipánszezon véget ért, a kertészek számára most sem áll meg a munka.
