Városlista
2026. február 27, péntek - Ákos, Bátor

Hírek

2021. Augusztus 21. 11:15, szombat | Helyi

ÁGYNEMŰ ALATT BÚJKÁLT A RABLÓ

ÁGYNEMŰ ALATT BÚJKÁLT A RABLÓ

A bűnöző azt hitte, az ágyon felhalmozott ruhák alatt biztonságban van – tévedett.

Öt hónapig bujkált a rendőrök elől a szolnoki rablás feltételezett elkövetője. A nyomozók nem adták fel a gyanúsított keresését, aki most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

Ismeretlen személy egy helyi járatos autóbuszról leszálló utast követett Szolnokon 2021. március 7-én 15 óra 10 perc körül, majd néhány méter megtételét követően ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében a földre esett. A jogsértő ekkor elvette a nő válltáskáját és a bevásárló szatyrát. A táskában személyes okmányok, készpénz, bankkártya – PIN-kóddal – voltak. A bántalmazó távozott a helyszínről, majd a PIN-kód segítségével készpénzt vett fel egy bankautomatából. A sértett az ökölütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, elemezték a kamerafelvételeket. Ezek segítették a rendőröket, hogy a bűncselekmény elkövetésétől számított néhány órán belül ismertté vált a feltételezett elkövető személyazonossága, azonban afelkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

Az egyenruhások elfogató parancsot adtak ki a 29 éves férfi ellen. A visszatérő ellenőrzések hozták meg a várt eredményt – a délutáni órákban a gyanúsított szolnoki lakcímén, az egyik szobában –, egy ágyra halmozott ruhakupac alatt elbújva megtalálták a hónapok óta keresett férfit.

A rendőrök a jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi tagadta tettét, és a gyanúsítás ellen panasszal élt. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 27. 06:00, péntek | Helyi

BOKRÉTAÜNNEPSÉG SZOLNOKON

Látványos építkezés zajlik Szolnokon. Egyre több épületgerinc emelkedik a magasba az épülő laktanyán, mely a régió legmodernebb katonai bázisai közé tartozik majd.

2026. Február 27. 06:00, péntek | Helyi

ERRE NEM SZÁMÍTOTT

Több év letöltendő szabadságvesztését kezdte meg egy tiszaburai bűnelkövető.

2026. Február 27. 06:00, péntek | Helyi

NAGY SEGÍTSÉG AZ IDŐSEKNEK A PLUSZ JUTTATÁS

Az elmúlt időszakban nemcsak a rendes februári ellátás, hanem a teljes 13. havi nyugdíj is megérkezett az érintettekhez.

2026. Február 27. 06:00, péntek | Helyi

LAZA VOLT A PONYVA-VITTE A SOROMPÓT

A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy kamionsofőrrel szemben.