Hírek
2022. Szeptember 10. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
A Szolnoki Törvényszék közleménye
Több mint húszmillió forintot csalt ki ügyfelétől egy takarékszövetkezeti fiókvezető
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 35 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki az egyik takarékszövetkezet két jászsági kirendeltségének fiókvezetőjeként 2014 és 2018 között összesen mintegy 21 millió forintot csalt ki az egyik ügyfelétől. Kihasználva vezetői pozícióját és az ügyfelével azonos vezetéknevét csaknem fél évtizeden át, rendszeresen vett fel, illetőleg utalt át magának többszázezres, de volt, hogy milliós összegeket, amihez a pénztárbizonylatot is aláírta a mit sem sejtő ügyfél helyett.
Az ügyben 2021. március 11-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság két tárgyalást tartott, utóbbin, 2022. április 4-én ítéletet hozott. A nőt, aki először állt bíróság előtt és a bírósági eljárás során az általa okozott teljes kárösszeget megtérítette a sértettnek csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a pénzügyi munkakörben végzett tevékenység gyakorlásától.
A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet. Az ügyészség azonban kevesellte a kiszabott büntetést, és a vádlott terhére, súlyosításért fellebbezett. Felfüggesztett helyett végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, és azt kérte, hogy a börtönbüntetés tartamának lényeges felemelése mellett a közügyektől is tiltsák el a vádlottat. Az ügy így másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.
A fellebbezés nem vezetett eredményre. A Szolnoki Törvényszék 2022. szeptember 2-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta.
Szolnok, 2022. szeptember 9.
a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
ELÜTÖTTE, MAJD TOVÁBBHAJTOTT
Csak pár centiméteren múlott, hogy nem a kerékpárját toló fiatalt, hanem a járművet ütötte el egy jászberényi nő. Az ütközést követően megállás nélkül továbbhajtott.
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
VÁROSI PEDAGÓGUSNAP
Ünnepélyes keretek között köszöntötték a város pedagógusait Karcagon. A Városi Önkormányzat által szervezett eseményen nemcsak a köszönet szavai hangoztak el, hanem átadták a legrangosabb helyi szakmai elismeréseket is.
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
KIÁLLÍTÁS NYÍLT A REFORMÁTUS NAGYTEMPLOMBAN
Ritkán látható kincsek költöztek a karcagi Református Nagytemplom galériájába.
2026. Június 10. 06:00, szerda | Helyi
LETARTÓZTATÁSBAN-8 ÉVEN KERESZTÜL KÁROSÍTOTTA A KÖLTSÉGVETÉST
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta egy megyebeli férfi letartóztatását,
