A Nemzeti Összetartozás Napján a református templom előtt ünnepi beszédet mondott Sági István, Karcagi Tankerületi igazgató, az ünnepi műsorban közreműködött a Nagykun Honvédbanda és Gánóczy Ferenc, a Szentannai Középiskola pedagógusa.

Az alábbiakban Sági István beszédét közöljük.

" Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékező Közönség!

A nemzeti összetartozás emléknapja nem gyásznap, még ha szomorú időponthoz is kapcsolódik!

Éppen ezért a történelmi visszaemlékezésen túl legyen alkalom a Kárpát-medencei magyarság kapcsolatainak elősegítésére, a magyarországi fiatalok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítésére, az ezzel kapcsolatos tapasztalatszerzésre. A 2010 tavaszán lezajlott magyar parlamenti választások eredményeként az Országgyűlés és az oktatási kormányzat új nemzetpolitikai döntéseket hozott. A Parlament május végén az elsők között fogadta el a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává1 nyilvánította. A képviselők több mint négyötöde szavazott a jogszabály elfogadása mellett. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. A képviselők több mint négyötöde szavazott a jogszabály elfogadása mellett - mondta Sági István. - Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója.

Közép-Európa államai és nemzetei, a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően, eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előre- mutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására. A trianoni döntést nagyhatalmak hozták egy alapvetően hibás politikai stratégia mentén, és – aligha vonható kétségbe – egészében igazságtalanul. Trianon elsősorban azért következhetett be, mert az Osztrák – Magyar Monarchia elvesztette a háborút, és a győztesek a vesztesekkel soha – különösen a XX. században – nem bántak könyörületesen. A nemzetek önrendelkezési joga nyílt és igazságos békéjének megvalósítására nem volt sem tér, sem akarat.

A megcsalatottság érzése e vonatkozásban mindenképpen jogos. A Monarchia megszüntetése csak a háború végén dőlt el, ám események sora vezetett hozzá:

• Károly békekísérleteinek lelepleződése és kudarca,

• a breszt-litovszki béke a németek és Szovjet-Oroszország között,

• továbbá az 1918. májusispai egyezmény, amely a Németország és a Monarchia közötti gazdasági, politikai és katonai együttműködést mélyítette el, fenyegető jövőképet festve a még harcban álló antanthatalmak számára - sorolta a szónok.

- Annak az elképzelésnek az életképtelenségét, hogy közép-európai kisállamok és középhatalmak szoros katonai és gazdasági szövetsége egyszerre vessen gátat a németek kelet felé terjeszkedésének, és tartsa blokád alatt Oroszországot, a harmincas évek gazdasági válsága és a náci Németország térnyerése, majd a Szovjetunió megjelenése a térségben, cáfolta. Csakhogy ezt senki nem láthatta előre! Elmondható ugyan, hogy a trianoni békediktátum is annak a nemzetépítésnek a következménye, amely a XIX. század első felében indult meg a térségben, s amelynek úttörője éppen a magyar nemzet volt, de az is megállapítható, hogy nagyhatalmi támogatás nélkül e nemzeti emancipációs mozgalmak önmagukban nem vezettek volna a Monarchia széthullásához. A Trianon-legendák közé sorolható, hogy a párizsi békekonferencia a kommunista államkísérlet miatti büntetésként mérte Magyarországra a békediktátumot. A trianoni határok – igaz, még csak a szakértői bizottságokban, de – már március közepére, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt készen álltak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a májustól Párizsban tartózkodó osztrákok számukra kedvező minimális módosításokat (például a Burgenland vagy a Graz környéki népszavazás) ki tudtak csikarni. A kulcsprobléma valóban az volt, hogy Magyarországnak csaknem egy évig, egészen 1920 januárjáig nem volt képviselete a párizsi békekonferencián. Az is a Trianon-legendák közé sorolható, hogy Törökország mintájára visszautasíthattuk volna a békeszerződést, és ellenállhattunk volna.

Teleki Pál így írt Lóczy Lajosnak:

„ És talán mégis alá fog kelleni a kormánynak ezt írni, mert éhen vész Pest, és az oláhok a Tiszáig bejönnek újra.

Én ugyan ezen áldozatokat is meghoznám, de a legtöbben nem.”

Az is ténykérdés, bár mi nem mindig így érezzük, hogy a magyar kérdés jó, ha ötöd- vagy hatodrangú probléma volt a békekonferencián. Nyilvánvalóan megelőzte Németország kérdése, a Nemzetek Szövetsége létrehozása, az orosz és az oszmán kérdés, sőt a mandátumok (gyarmatok) problémája is. Az elcsatolt területe nemzettestünk részei:

• Erdély, Máramaros, Partium és a Kelet-Bánság – Romániához,

• Felvidék, Kárpátalja és a Csallóköz - Csehszlovákiahoz,

• Drávaköz, Bácska, Nyugat-Bánság, Horvát-Szlavónország és a Muraköz -Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz,

• Őrvidék –Ausztriához,

• Szepes és Árva vármegye egyes települései – Lengyelországhoz,

• Fiume - Olaszországhoz került.

A trianoni békedöntéssel Magyarország területének több mint kétharmad részét vesztette el, nagysága 283000 km²-ről 94000 km²-re csökkent. Ami a népességet illeti, a Horvátország nélküli Trianon előtti Magyarország 18 300000 lakosából 7 980 000 maradt, az 1920-as népszámlálási adatok alapján. A Kárpát-medencei magyarság 32,5%-a, tehát minden harmadik magyar került a trianoni határokon túlra. A Trianon utáni Magyarország viszont a 90%-os magyar arányával csaknem nemzetállammá vált, szemben a területileg nyertes, ún. utódállamokkal, ahol Csehszlovákiában mintegy 34%, a későbbi Jugoszláviában 17,1%, Romániában pedig 30% lett a nemzetiségek aránya, mindenütt meghatározó módon a magyarokkal. István király óta Magyarország volt a legdemokratikusabb európai ország. Itt a nemzetiség élhetett a kultúrájában és a nyelvében.

Ha István úgy bánt volna a nemzetiségekkel, ahogy a mostani szomszédaink, a szlovákok, románok, szerbek bánnak az ott élő magyarokkal, akkor felvidéken nem lehetett volna Szlovákiát és Csehországot létrehozni, mert nem ismerné senki a szlovák nyelvet, Erdélyben nem élnének románok, és a délszláv nyelveket rég elfeledték volna - folytatta Sági István.

- Összegezve: Mi is lenne, lehet a teendő mindezek után? Nemzeti összefogás, erős, büszke, bölcs és független Magyarország. Tanuljunk a költőtől, Vörösmartytól:

„ Isten segíts! Népeknek Istene!

Tedd jóra, munkássá e nemzetet,

Hogy amihez fog óriás keze,

Végére hajtson minden kezdetet,

Add, hogy mit emberész és kéz kivíhat,

Ne várja mástól, mint szerencsedíjat.”
Ne szerencsedíjat várjunk, ne kölcsönt.

Igen, ha kell, meg kell húznunk a nadrágot, de tenni, tenni, tenni, és dolgozni kell.

És megtanítani a gyerekeinket három legszentebb dologra: a munka becsületét, a család becsületét és a nemzet becsületét visszaszerezni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! "