Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2022. Március 21. 19:49, hétfő | Helyi

A megye egyik legnagyobb játszótere épül meg Karcagon

A megye egyik legnagyobb játszótere épül meg Karcagon

Az erről szóló szerződést a városházán írták alá, majd a helyszínen a sajtó képviselőinek is bemutatták az 50 milliós beruházást részleteit.

- Évtizedekig elhanyagolt területen egy csoda nő itt ki Karcagon, hiszen megépült már a bringapálya, a milánói pavilon is meg fog épülni és a megye legnagyobb játszótere itt fog kinőni a földből. Egy olyan szabadidőközpont lesz itt a fürdő környékén, amire azt gondolom, hogy csodájára járnak és nagyon fogják szeretni a családok, a kisgyerekek, a nagyobb gyerekek, a szülők. Karcagra mindenképpen jó, hogy egy ilyen szabadidőközpont jön, mert fejlődik a város. Azt kell mondanom, nem mehetünk olyan pontjára a városnak, ami ne fejlődne - parkolók, kerékpárutak, munkahelyteremtő beruházások - Karcagon csoda épül - mondta a helyszínen F. Kovács Sándor, városunk és térségünk országgyűlési képviselője.

Bálint Tibor, a kivitelezést végző cég ügyvezetőjétől megtudtuk, tizenegy eszközös játszótér valósul meg a ligetben.

- Három szekcióban, három különböző körben. Lesz a piciknek, egészen a bölcsődés korúaknak, lesz a kicsit nagyobbaknak, az óvodás korúaknak és már majdnem a tinédzser korúaknak is egy-egy játszótér, különböző ütéscsillapító felületekkel - homokburkolat, műfű, öntött gumi. Három játszóvár fog megjelenni a korosztályoknak megfelelő játékokkal, lesz hintázási, mászási lehetőség, rugós játékok, libikóka, nagy mászóháló, tehát minden, ami a mai kornak az igénye - árulta el a kivitelező.

- Egy HACS pályázat keretén belül fog a játszótér megépülni. Itt a ligetben nagyon sok pályázat ér össze, gyakorlatilag egyszerre kezdődnek azok a munkálatok, amelyek az egész terület megújítását szolgálják, ebből egyik a játszótér - mondta Szepesi Tibor polgármester.

- A megye egyik legnagyobb játszótere közel 50 millió forintból három külön korosztálynak készül, három különböző egységgel, de mégis egy közös játszóteret alkotva - mondta Szepesi Tibor, aki szerint a további pályázatok is hozzájárulnak az egységes kialakításhoz, hiszen már a kerékpáros pálya elkészült, a kiszolgáló épület, a Rónai Malom felújítása is a végéhez közeledik és a terület rendezése, a parkosítás is folyamatban.

- Nem mellesleg ez a terület előkészítés a játszótér építéséhez is elengedhetetlen, hiszen most, hogy aláírtuk a szerződést, megkezdődhet a játszótéri elemek gyártása. Ez zajlik a tavasz, nyár folyamán, párhuzamosan azzal, ahogy a területet kialakítják a szakemberek és nyár végén, augusztus-szeptember legelején kerül majd a helyére és vehetik birtokba a gyerekek a játszóteret. A kész kerékpáros pályát április elsején átadják, s ahogy egy-egy beruházás, kialakítandó objektum, parkrészlet elkészül, azt is igénybe lehet majd venni - ígérte a városvezető, aki szólt arról is, hogy a milánói pavilon építése a napokban elkezdődik éppúgy, mint a Liget úti Sporttelep felújítása.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi

Roadpol Seatbelt eredmények

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.

2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi

Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból

Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL

Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN

A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.