A magyar kultúra napja alkalmából pénteken a Déryné Kulturális Központ mozi termében tartott ünnepi rendezvényen a megjelenteket Szepesi Tibor igazgató köszöntötte, majd dr. Bartha Júlia keletkutató, a Magyar Kultúra Lovagja mondott ünnepi köszöntőt.

- A műveltség nem ünneplőruha, melyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.” idézem Németh Lászlót, a Magyar Kultúra Napi ünnepség mottójaként. Tisztelettel köszöntöm Önöket! 194 éve, 1823. január 22-én fejezete be Kölcsey Ferenc, a magyarság legszentebb imádsága, a Himnusz megírását. Erre az alkalomra emlékezünk 1989 óta minden évben, a Magyar Kultúra Napján. Az ünneplés egyben alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk legnagyobb kincsünk, a magyar kultúra értékét… Azt, hogy ebben a csöpp hazában, e maroknyi népben mennyi jófajta alkotóerő volt és van, amely ezer éven át éltette ezt a kultúrát a népi műveltsége által, a tudománya által…

A történelem viharai minket sohasem kerültek el, de voltak különösen nehéz időszakok, ilyen „zivataros század” volt az is, amikor a Himnusz született, amikor éppen a reformnemzedék segítette át a magyar nemzetet, hogy végre önmagára találjon…

Emlékezzünk csak: a magyar nyelv, a hazájában csak 1844-ben lett „hivatalos”, korábban németül vagy latinul születtek a kordokumentumnak számító iratok. Olyan nemzedék adott évszázadokra való útmutatást a magyarságnak, amelyhez visszanyúlhatunk bármikor, ha nemzeti identitásunk erősítést kíván, ha nemzeti tudatunkat erősítendő, szellemi értékeinket kell számba venni.

Nem kívánom, most sorolni a reformnemzedék kiválóságainak tetteit, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kultúra az egyetemes kultúra briliánsan csillogó alkotó eleme lehet. Ehelyett azt szeretném emlékezetükbe idézni, hogy a mi szűkebb pátriánk, a Nagykunság, de kiváltképp a szellemi központnak tekinthető Karcag mit adott a magyar kultúrának…

Visszatekintésünkben a 17. századig tudunk nyúlni, a karcagújszállási doktor, ma úgy mondanánk biokémikus, a magát büszkén „cumanushungarusznak”, kunmagyarnak valló Carceus Mártonig (1643-1673?) aki 1670-ben első orvosi disputációjának az „Orvostani vita a savról, különösen a mikrokozmoszéról” címet adta. Fő műve 1671-ben jelent meg, amelyben a gyakorlati orvostudomány kémiai szempontokon alapuló vezérfonalát tette közkinccsé…

Orvosokról szólva a történelmi Jászkun Kerület 19. századi főorvosát, Kátai Gábort kell kiemelni a történelmi homályból, aki különösen sokat tett a járványok megfékezéséért, a kolera megszüntetéséért. Ismeretterjesztő az Orvosi és Természeti Tudományok köréből című kötete ma is hasznos és érdekes olvasmány. Növénytanát, Gyógyszerismeretét haszonnal forgathatják az érdeklődők ma is.

Az ismeretterjesztés, a tudomány eredményeinek könyvsarkokba való becsempészése a műveltség egyik alappillére, ezáltal lehet kitágítani a látókört, megszerettetni a tudományt. Bár nem a mi városunkból való, de ezer szállal kötődik hozzá az Illéssy család, aki 123 éven át adta a Nagykun Kerület kapitányait, egyik, a 19. század végén élt tagja, Illéssy János, az utolsó kunkapitány édesbátyja, a történész és levéltáros, aki úgy írt földrajz tankönyvet, hogy a Nagykunság természeti értékeit vette alapul, azt a közeget, amelyben a kunsági kisdiák élt és innen távolodva vitte más tájak értékei felé a tanulót.

Gazdag ez a vidék, mert patinás elméket adott a világnak!

Jó tollú írók, költők művei által is híres e föld: a 19. században élt Új Péter, Karcag egykori nótárius nevét remélhetőleg minden művelt ember ismeri, hiszen a híres munkája a Kun történetek a régi időkből: Kun Erzsébet a 13. században, valamint a Zádor és Ágota verses elbeszélő költeménye –talán nem véletlenül 1820 táján jelentette meg, ami azóta négy kiadást megért, a legutóbbi 2012-ben jött ki. Tőle ismertebb és sokkal termékenyebb volt Körmendi Lajos író, költő és műfordító, aki 22 kötetet jegyzett életében, posztumusz megjelent még négy…

A ma élők közül büszkék vagyunk a fiatal tehetséges költőre, Fodor Ákosra.

Gazdag ez a vidék, mert jó tollú embereket bocsájtott szárnyra..!

Szeretett tudományágam területéről, a keletkutatásról is jó példával tudom alátámasztani, hogy jó induló, és éltető közeg ez a vidék és ez a város. A hazai tudománytörténet számon tartja Karcagot, méghozzá a turkológia bölcsőjének tekinti, hiszen innen indult és ide tért gyakran vissza Németh Gyula turkológus,aki európai hírűvé tette a hazai turkológiát, Gaál László – akit a karcagiak a gimnázium nagynevű igazgatójaként ismernek, s talán kevesen tudják, hogy a hazai iranisztika elindítója volt, - ugyanis 1948-ban, a „fordulat évében” egy fordulattal őt is eltanácsolták a gimnáziumból, viszont a Budapesti Egyetem meghívta, hiszen képzett iranistaként és kiváló fordítóként ismert volt a hazai tudományos életben, - megindította az egyetem Iranisztikai tanszékét… majd onnan a Debreceni Egyetem Klasszika Filológiai tanszékének vezető professzora lett.

Az ő példájuk is jól bizonyítja, hogy a „tudós tanár” nem kihalóban lévő faj, hanem legyen bárhol a világban, akár itt az Alföld szívében, a tanítványok által képes mindig megújulni… A turkológusok sorában Mándoky Kongur Istvánt kell még említenem, aki Németh Gyula tanítványaként – bár fiatalon ment el, kevés számú, de jelentős műveket hagyott hátra a nyelvészet terén. Megrendülten vezettem az Ankara Egyetem fennállásának 75. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi konferencián a MándokyKongur –szekciót, örömmel látva, hogy hányan követik a kun-török vonulat kutatását a nemzetközi turkológiában. Györffy István nevét nem hagyhatom ki ebből a veretes névsorból, mert Németh Gyulával ő irányította a kutatók figyelmét a Nagykunságra, vele indult az összehasonlító néprajztudomány, amelynek másik pólusa a törökségi kultúra. Idejében felismerve, hogy a népi műveltségünk török, de bizonyítani kell… Györffy mindig hazatért szeretett szülővárosába, híres vendégeket, így Tagán Galimdzsánt, Mehmet Zekiváli Togant és másokat is hozva magával. Ilyenkor az akkori alpolgármester Ökrös Lászlónak, a Varró utca és a Nap utca sarkán álló házában vendégeskedtek.

Gazdag ez a város, mert beleírta magát a tudománytörténetbe…

A művészetek nélkül nem tudnánk élni, érzéketlen zombik lennék. Hadd mondjam el, milyen büszkék voltunk, mi karcagiak az ősszel, amikor Esztergomban, a Magyar Festészet Napján nyíló kiállításán megleptük Bráda Tibor festőművészt, mert Karcag számon tartja az elszármazottakat is. Az itt élőket nem kényeztetve, de szeretve tiszteli, bemutatkozási alkalmakat teremtve nekik. Büszkék vagyunk Zagyva Ágnesre, Kabai Lászlóra, hogy a festőket említsem, és rajongunk a nemzetközi hírű szobrász, Györfi Sándor művészetéért.

Gazdag ez a város, mert a magyar művészettörténet palettáján szép színfoltot képez…!

A zene nélkül mit sem érne az életünk. Kisváros Karcag, a zenei képzésben mégis kiváló útravalókat tudott adni régen és ad ma is. Karcag az elsők között szervezte meg a zenei általás iskolai tagozatot, éppen Kodály Zoltán hathatós támogatásával, az Arany János Úti Általános Iskolában indult az első zenetagozatos osztály néhai Horváth Ferencné, Daragó Mária tanárnő vezetésével. Több kiváló zenészt ismerek, aki innen indult, mégis a személyes érintettség okán egyet hadd említsek a ma élők közül: Márki Sándort, aki számos kiváló zeneművet szerzett. Egy kiváltképp kedves lehet a szívünknek: az ő zenéje kíséri a Szent Koronát… (Milyen szép lenne, ha a Karcagnak írott fanfárja szólna, mikor ünnepeken felvonják a város lobogóját…!)

A Magyar Kultúra Napjára emlékezünk…, kiket ünneplünk ma? A nagynevű elődöket, akik ha csak egy-egy rovást tettek volna is a tudomány, az irodalom és művészet táblájára, nem éltek hiába és ennek a városnak a hírét növelték.

Ünnepeljük még az őrhelyüket el nem hagyókat, köztünk élőkiváló pedagógusokat, zenészeket, táncosokat, akik szellemi és lelki egészségünket óvják és gyerekeink előtt nyitogatják a világot… Könyvet adnak a kezükbe, mert olvasni jó, muzsikával kápráztatnak el minket, mert az zene lélekemelő…

Nem győzzük eléggé hangoztatni, hogy mennyire hálásak vagyunk érte. Tegyünk is érte nap-mint nap gesztusokat, áldozzunk időt! Éltessük és éljük a magyar kultúrát!

Ne feledjük Arisztotelész mondását:„ A műveltség jó sorban ékesség, balsorsban menedék…!” - zárta szavait dr. bartha Júlia. Az ünnepi műsorban közreműködött Koppány Mária előadóművész, Keserűné Ébner Tünde, Varga Petra, Czinege Tamás, a Déryné Árandás és Pántlika néptánccsoportja, a Pipás Zenekar és a művészeti iskola növendékei, tanárai.

Az ünnepségen Dobos László polgármestertől vette át a Karcag Város Kultúrájáért Díjat Monárné Győri Erika óvodapedagógus, Nagy Jánosné, a Karcagi Nagykun Gimnázium pedagógusa, dr. Szabó Jánosné, a Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény pedagógusa, Nt. Koncz Tibor, a Karcagi Református Egyházközség elnök-lelkésze, a Karcag Város Sportjáért Díjat pedig Kun László Attila, a Györffy István Katolikus Általános Iskola testnevelője. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Elismerő Oklevelet és Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott dr. Szabó Jánosné a Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény pedagógusa és Kovácsné Szendrey Borbála, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott iskolaigazgatója részére. A díjakat az ünnepségen Sági István, Karcagi Tankerületi igazgató adta át a részükre.

A kultúra napi ünnepség a második emeleti díszteremben folytatódott, ahol dr. Temesváry Tamás, a Karcagért Közalapítvány kuratóriumának elnöke átadta Dobos László polgármester és Szepesi Tibor igazgató részére azt a 230 széket, melyet a Déryné dísztermébe vásárolt az alapítvány a novemberi jótékony bál bevételéből.