Hírek
2026. Március 19. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
A karcagi amatőr fotópályázat szervezői is bíztak abban, hogy a nyár, a tavasz és az ősz után a tél igazi arcát is sikerül megörökíteniük a jelentkezőknek. A legszebb képek készítőit ezúttal is díjazta az önkormányzat.
Több mint egy éve indult útjára az a városi amatőr fotópályázat, amelynek célja, hogy a helyi lakosok szemével mutassa be településünk épített és természeti értékeit. A legutóbbi fordulóban a természet is a pályázók segítségére sietett, hiszen az elmúlt évtized egyik legnagyobb havazása szolgáltatott különleges témát a fotósoknak.
Szepesi Tibor polgármester
- Egy éve kezdtük és titkon reméltük azt, hogy minden évszakot be tudunk mutatni. A nyári időszakban azt a szépséget, amit akkor látunk, a tavaszi és az őszi időszakot. Nagyon bíztunk benne, hogy a téli képeket is be tudjuk mutatni. Az időjárás ebben szerencsére partnerünk volt. Egy elég komoly hóesés volt, tehát meg tudták mutatni azok a pályázók, akik elküldték fényképeiket, hogy hogyan is néz ki Karcag igazi téli időjárásban, akár a havazás kellős közepén. Úgyhogy most már tényleg egy olyan széles palettával rendelkezünk, amiből tudunk válogatni, tudunk meríteni. Én bízom abban, hogy ez előbb-utóbb akár egy naptár formájában is testet ölthet, ahol megmutathatjuk Karcag város szépségeit.
Olajos Sándor, Séta a hóesésben című fotója lett városi amatőr fotópályázat nyertes pályaműve, a hónap legjobb alkotása.
Olajos Sándor
- Igazából a kép készítésének estéjén éltük meg, ezt a nagyon régóta várt nagy havazást. Megihletett minket, hogy egy éjszakai vagy esti sétával feljöjjünk ide a főtérre. Akkor nem csak sétálgattunk, hanem képeket is készítsünk. Elkapott minket ez a nagyon intenzív hóesés, és éreztem, hogy ez egy jó pillanat lehet. Exponáltam, és így készült a kép. Nagyon kedves hobbim a fotózás, nagyjából én már 15 éve fotózok hobbiszinten. Abszolút kikapcsol, mindenkinek tudom ajánlani, mert egy remek hobbi. Ugye a legjobb pillanatok azok általában mindig spontán jönnek. Leginkább tájképeket készítek vagy viharfotókat, úgyhogy most nekem is új volt egy kicsit a városban fotózgatni, de szerencsére egész jól sikerült az első.
A különdíjas ezúttal Nagy Péter, Városháza című fotója lett. A fiatalember elmondta, hogy már korábban is hallott a fotópályázatról és most úgy gondolta, hogy ezzel a képpel be is nevez.
Nagy Péter
- Ezt a képet itt a városközpontban készítettem. A városházát fotóztam le. Az elmúlt 13 év talán legnagyobb havazása volt. Igazság szerint csak mászkáltunk a városban, megláttam, bebújtam egy bokor mögé és lefotóztam. Ez egy Sony fényképezővel készült. Semmilyen ilyen komolyabb technikai háttere nem volt. Én úgy gondolom, hogy ma már telefonnal is könnyen lehet jó képet készíteni. Hogyha valakit érdekel a fotózás, akkor nyilván vannak ilyen utómunkához való alkalmazások telefonra is. Könnyedén meg lehet szerkeszteni akár a képeket. Nem feltétlenül jó, hogyha túl van húzva egy kép, mert túl éles lehet, túl homályos lehet, de egy minimális retusálás, utómunka belefér szerintem.
Polgármester úr és az önkormányzat továbbra is arra biztat minden vállalkozó szellemű fotóst, hogy egy-egy jól sikerült képpel nevezzenek be ők is a Városi Amatőr Fotópályázatra. A tavasz beköszöntével is várják a szebbnél szebb képeket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
