A kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából azokra a módosabb gazdákra emlékeztek a város vezetői, intézményei, magánszemélyek, akiket koholt vádak alapján elítéltek, földjeiktől megfosztottak.

Az Erkel Ferenc Művészeti Iskola tanárainak - Urbánné Tóth Klára és Rab Zita Mónika - műsora után Nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese az alábbi emlékbeszédet mondta el:

- Tisztelt emlékező közösség! A kuláküldözések áldozatainak emléknapján kettős érintettség okán szedtem össze a gondolataimat. - A családomban ugyanis voltak, akiket kulákként tartottak nyilván, így sokat hallottam gyermekkoromban az arató-cséplőgép és a lovak elvesztéséről, a padlásseprésről, az üldözésről. Másfelől az kevésbé van kidomborítva, de a kuláküldözések rendszer logikából fakadóan egyúttal egyházellenes felhanggal is bírtak. Rákosi Mátyás ugyanis erről maga is említést tesz, amikor valaki megkérdezi tőle, hogy hol kell keresni a kulákot, azt mondta, el kell menni a presbitériumokba, az egyháztanácsokba és ott meg lehet őket találni.

A kuláküldözés így tehát az egyházaknak is szólt, ezért beszédemet Hegedűs Loránt egykori református püspöktől vett idézettel kezdem, aki a következőt mondta összegezve a kommunista diktatúra működésének a fő jellemvonását: Amikor egy ideológia erővel meg akarja a földön valósítani a mennyországot, mindig a poklot hozta el. A fenti tételt igazolja az, ami 1948 és '53 között az úgynevezett Rákosi diktatúrában megtörtént a nemzet derekát adó földműves, gazdálkodó réteggel. A Rákosi-féle magyarországi kommunista diktatúra nem adhatott mást, mint a leglényege, a poklot hozta el az ősei örökségén vagy tehetsége és szorgalma gyümölcsén gazdálkodó parasztságnak. A kommunizmus ideológiája ugyanis már fogantatásakor kinyilvánította ellenszenvét a saját birtokán, saját jogán, saját eszközeivel gazdálkodó és a terményével, jószág hozamával szabadon kereskedő gazdákkal szemben, akiket stigmatizálva, megbélyegezve, elnevezett kuláknak. Itt van egy példa: 1917. március, Lenin ezt írja: A kulákok a legvadállatiasabbak, legdurvább, legvadabb kizsákmányolók. Pókok a kulákok, melyek a háború tönkretette parasztok és éhező munkások vérén híztak kövérré. Piócák a kulákok, melyek a dolgozók vérét szívták annál jobban gazdagodva, minél jobban éhezett a munkás a városokban és a gyárakban. Vámpírok, a kulákok. Akik kezükbe ragadták és ragadják a földesúri földeket újra és újra igába görnyesztik a szegény parasztot.

Sztálin hét évvel később, 1924-ben ezt mondja: Lenin jelszavának a veleje pontosan és pompásan találóan határozza meg a párt, falun kifejtett munkásságának hármas, de mégis egységes feladatát: támaszkodj a szegény parasztságra, semlegesítsd a középparasztot, és egy pillanatra sem szüntesd meg a harcot a kulákkal szemben!
Hát lehet-e ezek után csodálkozni, hogy Sztálin legjobb tanítványa, Rákosi és tettestársai miképpen viszonyultak a magyar gazdákhoz, amint kezükbe került a hatalom. A kulák szó magyar földön az 1930-as években jelenik meg először, de akkor a népi írók írásaiban a nemesi életmódot majmoló nagygazda képében. Politikai fogalomként a Magyar Kommunista Párt 1946 októberi pártkongresszusán hallunk először a kulákokról, akik Nagy Imre, későbbi '56-os miniszterelnök szerint, még beintegrálhatók a földműves osztályba, hiszen a tőkés nekik is ellenségük. Az

1948-ban totálissá váló diktatúra azonban csak totális, tehát végleges megoldásban tudott gondolkodni. 1948 nyara, Rákosi levelet kap szeretett gazdájától, Sztálintól, amiben az a vidék átformálását, a kolhozosítást adja ki számára feladatul. S a válaszra nem kellett sokat várni, 1948. augusztus 20. - Rákosi Kecskeméten meghirdeti az osztályharcot a kuláknak nevezett nagyobb birtokos és középbirtokos parasztság ellen, vagy ahogyan ő használta, a nem dolgozó, tehát kizsákmányoló parasztság ellen.
Miből is állt ez az osztályharc? Létrehozzák az úgynevezett kuláklistát. Erre a listára a birtokolt föld mérete és javadalmazó képessége alapján lehetett felkerülni. Csak érdekesség, hogy 1948-ban ez 15 kataszteri hold volt, ez a birtokhatár '49-ben aztán felemelik ezt 25-re, ennek az volt az oka, hogy tömegével kerültek '48-ban föl az első listára olyanok, akik épp a háború után a kommunisták által erőszakolt földosztás miatt lettek hirtelen nagygazdákká. A kuláklistákat a tanácsokon állították össze. Így az alkalmas volt arra, hogy a listát összeállítók a régi sérelmeiket is megtorolják egy-egy név listára való felírásával. Tehát, a kulák kategória alulról is és felülről is nyitott volt. Eredetileg 3%-ra becsülték a nagygazda és középbirtokos gazda számarányát a mezőgazdaságban dolgozók között, de a kuláklistára több mint 70 ezer család került fel, ez pedig több mint 10%-a a mezőgazdaságban dolgozóknak. Ráadásul a kulák szó evolúcióját is átéljük, megjelenik például az ipari kulák szó, a kupec kulák, a papi kulák és a politikai kulák fogalma.

Ezek után azt mondhatjuk, alig volt Magyarországon és itt, Karcagon olyan család, aki ne lett volna érintve kulák rokonsággal. A kulák listán lévőket és gyermekeiket azzal bélyegezték meg, hogy nevük mellé a személyi igazolványban a felnőtteknek, míg a gyerekeknél az osztálynaplóban egy nagy K betűt írtak, ami például a gyerekeknél predesztinálta őket, hogy sem gimnáziumba, sem technikumba nem mehettek, maximum vájár tanulónak. Főiskoláról, egyetemről nem is álmodhattak. A kulák listára került gazdáknak brutális különadót kellett fizetni. Jellemző adat erre a korszakra, hogy a teljes, tehát Magyarország összes mezőgazdasági bevételeinek, adóbevételeinek a 37 %-át a kulák családok adják. És aki nem tudja fizetni az adót, az felajánlhatja a földjét. Ez az önként felajánlott birtok mennyiség 1953-ra, tehát a korszak végére 1,5 millió kataszteri holdat jelentett, tehát 860 ezer hektárt. Emellett természetesen folyamatos volt a fizikai és a mentális vegzálás. 1948, a korszak kezdete, Kádár János belügyminiszterként létrehozza az ÁVH-n belül az úgynevezett kulákverő csoportot. 1950 júniusától pedig megkezdődnek a kitelepítések, amikor egy éjszaka leforgása alatt egész családok kerülnek internálótáborba. 1948 és 1953 között a rendőrség és a települési tanácsok egymással versenyezve büntetik a kulákokat. Csak egy elrettentő groteszk adat

1951-ből: 88 ezer kihágás miatt indítottak eljárást, a kihágások között vannak elképesztők, Örkény István abszurd jeleneteibe illők. Például több beszámoló arról szól, hogy az aratás előtti napon megjelennek a behajtók, elviszik az arató-cséplőgépet, majd másnap megbüntetik a gazdák szabotálásért, közellátás veszélyeztetéséért, tudniillik nem indította meg az aratást. Aztán egy másik jellemző: a padlást söprést végzők bejelentést tesznek a padlástér rendezetlensége miatt. Emiatt természetesen megint kihágás van. Majd tízezer alkalommal megbírságolják a kulák listán lévő gazdát azért közlekedési bírságra, mert a behajtás alatt a szekérre nem jól tették fel az elrablott árut. Köztisztasági kihágás miatt megbüntették azokat a gazdákat, akik az udvaron nem teljesítették a kötelességüket, ezért az elvtársak, akik elvégezték a behajtást és az ellenőrzést, kénytelenek voltak a disznóól előtt sárba lépni. És azok a gazdák, akik nem rendelték meg a Szabad Nép újságot, a propaganda lapot, azok sajtórendészeti kihágást követtek el. A tervgazdálkodás elleni kihágás abszurditására pedig ajánlom mindenki figyelmébe Hofi viccét, a világra szóló 14 kismalacról. Az alkalom után bárkinek elmondom - jegyezte meg a szónok, majd így folytatta:Miközben folynak a kitelepítések és a bebörtönzések, a gazdák közül többen nem bírják az állandó vegzálást, a vagyonuk elvesztését, ezért öngyilkosságba menekülnek. Az egyik legdrámaibb történet, amikor az elhurcolt és koncepciós perben elítélt gazda, akit egy este elvisznek, sorsáról úgy értesül a család, hogy kapnak egyszer egy számlát.

A számlán a gazda perköltsége van, és a perköltség egyik sora a hóhér javadalmáról szól, akkor tudják meg, hogy a családfőt kivégezték. Igazi pokollá változott a gazdatársadalom élete. Ennek Sztálin 1953. március 5-ei halála és a Nagy Imre kormány megalakulása vetett véget. Jellemző adat az is, hogy amikor Nagy Imre kormánya amnesztiát hirdet, éppen 600 ezer kihágási eljárás van folyamatban a kulákok ellen, akiknek a száma kétharmadára csökkent. De ez az amnesztia is sajátos kommunista logika mentén érvényesül, begyűjtik a kuláklistákat a tanácsoktól, a listák begyűjtését a Belügyminisztérium végzi, de a kuláklistákat nem semmisítik meg, így 1956 után újra fel tudják használni. Rákosi ugyanis cinikusan ennyit mondott: a kulák, lista nélkül is kulák marad. A rendszer ezután is önmagát adja, a kollektivizálás marad a legfőbb cél, kitakarítják a tanyákról az embereket és a '60-as években szisztematikusan megvalósítják a kolhozosítást.

Összegezve elmondhatjuk, 1948 és '53 között a minden józan ész logikáját mellőző utópia, a kommunizmus nevében rárontott az államhatalom az ország megélhetését biztosító gazdálkodó rétegre. Ezzel maradandó, máig ható sebeket és törést okozva. És mi lett ennek az eredménye? Összeroppant emberek, családok, sorsok, kivégzések, öngyilkosságok, üldözések, kisemmizések. És megszűnt a gazdálkodás máshol természetes fejlődése is, hogy generációk dolgoznak ugyanabban a saját gazdaságban nemzedékről nemzedékre átadva a tudást, a föld, a jószág szeretetét, ami ma például Hollandiában, Dániában, az USA-ban, a Franciaországban magától értetődő, hogy egy birtokon több száz éve ugyanaz a család dolgozik. De hála a Jóistennek, hogy ez a pokoli időszak mögöttünk van, az üldözött családok részleges kárpótlásban részesülhettek a rendszerváltozás után. A jogi rehabilitációjuk is megtörtént, különösen is annak köszönhetően, hogy 2012. március 26-án június 29-ét, tehát a mai napot, ezt a szimbolikus napot, az aratás kezdetének a napját, a kuláküldözések áldozatai emlékezetének jelölte ki.

Amivel igazán adósok maradtunk, az az erkölcsi rehabilitáció. Többet és többször kellene szólnunk a kommunista diktatúra kuláküldözéseiről. A magyar gazdatársadalom ellen elkövetett merényletről, arról az emberkísérletről, ami sok százezer család életét tette tönkre, hiszen emberek százezreit kényszerítette a mezőgazdaságból az iparba, de még inkább az önellátásból a másfél négyzetméteres éléskamrák, a speiz lakótelepi világába. Megérdemlik az üldözöttek és leszármazottaik a méltó tiszteletadást és a méltatásukat! És talán, ha többet tudnának az utánunk jövő nemzedékek a kommunista diktatúra működési elveiből, akkor egészségesebb lenne a lelki és szellemi immunitásuk a mai kifinomultabb, szofisztikáltabb, liberálisabb utópia törekvésekkel szemben, amelyek ma is, idézem a püspököt: emberi erővel, emberi ideák szerint igyekeznek megvalósítani a földi mennyországot, de jól láthatóan a poklot készítik elő.
Tisztelt emlékező közösség! Legyen az áldozatok, különösen is a karcagi áldozatok emléke áldott, az üldözött családok tagjainak sok lelki erőt kívánok a történelmi igazságtalanság terheinek az elhordozásához, Önöknek pedig további méltó emlékezést kívánok - zárta szavait Nt. Koncz Tibor esperes.

- Nagyon szépen köszönöm esperes úr szavait. Valóban többet és többször kellene szólnunk erről a botrányról, amely a múlt század ötvenes éveiben zajlott Magyarországon. Úgyhogy itt engedtessék meg, hogy egy névre Karcagon felhívjam a figyelmet, Faludy Sándor nevére, aki lélekben biztos most is velünk van, hiszen ő 2002-ben ő állíttatta ezt a kopjafát, ahol mindig megemlékezésünket tartjuk. Mielőtt a koszorúzásra térnénk, ismét hallgassuk meg egy kicsit talán könnyedebb hangulatban. Urbánné Tóth Klára cselló és Rab Zita Mónika zongorajátékát, Gárdonyi Zoltán kis rapszódiáját - mondta dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait a parkban álló kopjafánál.