Hírek
2012. November 19. 05:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
A kormány támogatja egy vb-rendezésre alkalmas uszoda felépítését
![A kormány támogatja egy vb-rendezésre alkalmas uszoda felépítését](/external/image_cache/7/1/5/7154ca166f32a10af3fdb55f4a94d2e7.jpg)
A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.
A sportvezető a Hódmezővásárhelyen vasárnap tartott sajtótájékoztatón emellett köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak: "a biztos felkészülési háttér is kell ahhoz, hogy az olimpiai döntőben az a néhány tized a mi bajnokaink javára döntsön".
Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot. Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti, amellyel a létesítmény már jelentős felnőtt viadalok rendezésére is alkalmassá válna.
Lázár János a sportág vezérkarának mondott köszönetet az együttműködésért, hogy a válogatott tagjai Hódmezővásárhelyet választották olimpiai felkészülésük helyszínéül.
A politikus a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.
"A kormányzat az adóssággal küzdő szövetségeket - az úszók nem tartoznak ebbe a körbe - és klubokat szanálni fogja, az új, stabil, kiszámítható finanszírozás pedig hosszú távra megoldja ezen sportágak anyagi helyzetét" - közölte az államtitkár, hozzátéve: "a Hódmezővásárhelyről elinduló Risztov Éva példája mutatja, elképesztően kemény munkával, kitartással el lehet érni a világszintű eredményt, a fő tanulság pedig az: nincsenek reménytelen helyzetek".
A Hód Kupa nemzetközi korosztályos úszóverseny alkalmával Hódmezővásárhely városa köszöntötte a londoni játékokra a helyi uszodában felkészült két olimpiai bajnokot, Risztov Évát és Gyurta Dánielt.
Gyurta Dániel hangsúlyozta, a tízhónapos olimpiai felkészülés legfontosabb három hónapjában edzett a vásárhelyi uszodában, így a város valóban jelentős mértékben járult hozzá a londoni sikerekhez. Az olimpiai bajnok egy nagyméretű, bekeretezett, dedikált posztert ajándékozott Lázár Jánosnak, illetve Almási István polgármesternek.
Risztov Éva megköszönte, hogy visszatérhetett szülővárosába az olimpiai felkészülés kapcsán, így családjával és barátaival még jobban tarthatta a kapcsolatot, mindez a kiváló feltételekkel együtt járult hozzá ahhoz, hogy Londonban a csúcsra ért.
Kiss László szövetségi kapitány elmondta, ha realizálódik a kiemelt kormányzati támogatás, remek esély lesz arra, hogy az úszók Rióban túlszárnyalják a 2012-es eredményeket. Szabó Tünde, az úszószövetség főtitkára arról beszélt, hogy a nemrég véglegesített sportágfejlesztési programban Hódmezővásárhellyel regionális központként számolnak.
Almási István polgármester emlékeztetett, 2002-ben nagy csatákat kellett vívni azért, hogy ne élményfürdő, hanem uszoda épüljön a városban, de ez a döntés végül fényesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 12. 07:39, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A hajrában fordított Manchesterben a Real Madrid
A címvédő Real Madrid a hajrában fordítva 3-2-es győzelmet aratott a 2023-ban győztes Manchester City otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája kieséses szakaszának első fordulójában, a párharc keddi első mérkőzésén.
2025. Február 11. 09:23, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Döntőnek is beillő összecsapással folytatódik a küzdelem
A kieséses szakasz nyitókörében, a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első meccsén a címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester City vendége lesz.
2025. Február 11. 09:15, kedd | Sport
Így néz ki a megújuló Hungaroring
Lázas építkezés zajlik a magyar F1 pályán.
2025. Február 10. 08:03, hétfő | Sport
Labdarúgó NBI – A Ferencvárost legyőzve újra élre állt a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel átvette a vezetést a tabellán.