Hírek
2021. Május 18. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
A KARCAGI RENDŐRÖK A BEJELENTÉS NAPJÁN ELFOGTÁK A FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐT

A kenderesi gyanúsított zsákban vitte el a tyúkokat, majd néhány nap múlva visszament megnézni, hogy tud-e még vinni a szárnyasokból.
Ismeretlen személy ment be egy helyi lakos kenderesi lakóházának udvarára 2021. május 12-én 8 óra és 16 óra között, majd az ólból nyolc darab 2,5 kg-os tyúkot valamint az udvarról egy hosszabbító kábelt tulajdonított el. Néhány nap elteltével a sértett épp az udvarán tevékenykedett, amikor egy számára csupán látásból ismert férfi – kezében egy szatyorral – beugrott az udvarára, azonban a gangon tartózkodó gazda kérdésére, hogy mit keres ott, azt felelte, hogy „a tyúkért jöttem”, majd gyorsan távozott.
A sértett ezt követően tett bejelentést a tyúklopás miatt a rendőrségen, ahol nyomozást rendeltek el. A nyomozók megtekintették a helyszínt és adatokat gyűjtöttek. Az egyenruhások hamarosan eljutottak a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves kenderesi férfihez, akit elszámoltattak és előállították a Kisújszállási Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
A terhelt beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a helyszínen zsákba szedett nyolc tyúkot és magához vett egy hosszabbító kábelt. Otthon a tyúkokat megfőzték, megsütötték és minden nap azt ették. Vasárnapra elfogyott a hús, ezért ismét benézett a sértetthez, hogy maradt-e még tyúkja, azonban a verandán a tulajdonosba ütközött, ezért távozott az udvarból. Elmondta még azt is a nyomozónak, hogy a hosszabbítót eladta egy ismeretlennek.
A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
A Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai számos programon vehettek részt az intézmény fennállásának 15. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozatnak köszönhetően.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
ÜNNEPÉLYES TELEPHELY ÁTADÓ
Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a holland Nijhof- Wassink Kft. A cég ezt a jubileumot azzal is emlékezetessé tette, hogy felavatta karcagi telephelyét.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
SZÉPÜL A GAZDAHÁZ
Minden évben egy kis lépéssel közelebb kerül a teljes felújítás állapotához a Gazdaház. Amely idén már biztosan nem fog beázni, ugyanis a kivitelező végzett a tetőszerkezet felújításával.
2025. Október 03. 06:00, péntek | Helyi
KÉT RABLÁS EGY NAPON
A szolnoki rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül elfogták azt gátlástalan férfit, aki késsel rabolt ki két embert is ugyanazon a napon.