Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2017. Március 10. 18:21, péntek | Helyi
Forrás: (FM Sajtóiroda) kép:B.Stúdió

A horgászok egyik paradicsoma a Tisza-tó

A horgászok egyik paradicsoma a Tisza-tó

A miniszter megerősítette: a tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, amely garanciát jelent a vásárlók számára.

Magyarország legvonzóbb horgászterülete a Tisza-tó, évente 100 ezer látogató keresi fel ezt a változatos vidéket. Ebben jelentős szerepe van a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft- nek, amely példaértékűen tevékenykedik évek óta – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szervezet évértékelő rendezvényén.

A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezi az étkezési és a telepítési célú hal áfájának csökkentését. Ez egyben fehérítené az ágazatot, javítana a horgászati hasznosítók helyzetén, és hozzájárulna ahhoz, hogy a halfogyasztás pár év alatt a duplájára nőjön – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

A miniszter megerősítette: a tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, amely garanciát jelent a vásárlók számára. A tervek szerint karácsonyra már a boltokba kerülhetnek az első védjegyes termékek.

A földművelésügyi miniszter a tiszafüredi évértékelőn hangsúlyozta: a környező települési önkormányzatok, vadásztársaságok, vízügyi szervek, a Hortobágyi Nemzeti Park és a minisztérium összefogása évről évre látványos eredményeket hoz a Nonprofit Kft. munkájában. A szaktárca 100 millió forinttal támogatja a halak élőhelyének és ívóhelyének fejlesztését. 2017- ben 11 millió forint jut országosan az invazív, halfogyasztó kárókatona-állomány visszaszorítására. A Tisza-tó térségére példaértékű összefogás jellemző – fogalmazott a miniszter. Más eredmények mellett így volt elérhető, hogy tavaly 300 egyeddel sikerült csökkenteni a helyi állományt.

(FM Sajtóiroda)

Címkék: tiszafüred

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi

TÉRKÉPES KALAND KARCAG BELVÁROSÁBAN

A mozgás és a tájékozódás kapta a főszerepet Karcag belvárosában, ahol tájfutó élménynapot tartottak.

2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi

LAKHATATLANNÁ VÁLT A PÜSKÖKLADÁNYI HÁZ

Hatalmas pusztítást végzett a tűz Püspökladányban, a Hunyadi utcában. Egy családi ház és melléképületei égtek porrá. Az ott élőknek pillanatok alatt kellett kimenekülniük.

2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi

ÖNBÍRÁSKODÓK ŐRIZETBEN

Négy férfi szóváltásba keveredett a tiszafüredi gáton egy szintén helyi lakossal. Korábbi tartozásokon vitatkoztak, amiket a férfi nem rendezett. Hogy mi történt ezután, most következik.

2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi

AUTÓJA ABLAKÁHOZ SZORÍTOTTA ISMERŐSÉT, MAJD ELINDULT

A Szolnoki Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy heves megyei férfival szemben, aki úgy közlekedett autójával, hogy eközben a bal első szélvédőn ismerőse behajolt és a férfi a szélvédő felhúzás