Hírek
2023. Április 13. 21:10, csütörtök |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség
A gereblye után a fejsze is előkerült az ünnepi hangulatban
A Karcagi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat két, 35 éves karcagi férfivel szemben.
A két férfi egyikőjük karcagi háza előtt esett egymásnak, az egyik először gereblyével, majd fejszével akart támadni.
A vádirat szerint a két ittas férfi 2022. augusztus 20-án, 23 óra körül szóváltásba keveredett az egyikük karcagi lakóháza előtti kiskapujában, melynek során a saját háza előtt álló férfit a másik kétszer is arcon ütötte, majd kirúgta a kezéből az ételes tálat.
Erre az arcul csapott férfi bement az udvarára, ahol kezébe vett egy törött fanyelű gereblyét azért, hogy azzal a másik férfit bántalmazza, majd kiment az utcára.
Ekkor az utcán álló férfi feléje dobott egy sörösüveget, ami széttört az úttesten, mire a másik férfi több alkalommal, kis erővel megütötte őt a kezében lévő gereblye nyelével a fején, és a hátán, végül az utcán dulakodni kezdtek, melynek során kölcsönösen lökdösték, ütötték egymást.
A dulakodást egy autós rendőrjárőr vette észre és a két férfit felszólította, hogy fejezzék be a verekedést.
A rendőri intézkedés során azonban a korábban gereblyével támadó férfi a gereblyét ugyan letette, de ismét bement az udvarára, ahonnan ezúttal egy műanyag nyelű fejszével tért vissza.
A fejszével a kezében elindult a másik férfi felé, és csak a rendőrjárőr felszólítására dobta el azt.
Mindkét férfi több – 8 napon belül gyógyuló – sérülést szenvedett a kölcsönös bántalmazás során.
Az ügyészség a testi épség elleni cselekmény miatt korábban már büntetett férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztés és közügyek gyakorlásától eltiltásra, míg a másik férfivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt a vádiratában.
Az ügyben a Karcagi Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT
Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
ELINDULT AZ EPERSZEZON
Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS
Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK
Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.
