Hírek
2022. Június 19. 08:43, vasárnap | Helyi
A bajnokokat köszöntötték
A most épülő Liget úti sportpályán köszöntötték a korosztályos U15-ös bajnok és felnőtt megyei bajnok csapat tagjait és a szurkolókat, majd megnézhették a most zajló sporttelepi beruházást.
A 2021/22-es szezonban Karcag labdarúgó csapata megnyerte a megyei bajnokságot, így jövőre NB III-as bajnokságban indul. Az U15-ös csapat szintén bajnok lett. Az érmeket Karcagi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztálya játékosainak Varga Mihály pénzügyminiszter szívből gratulált és jó játékot kívánt a következő szezonra.
F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Karcagi SE elnöke a szurkolóknak is megköszönte a támogatást, biztatást, hiszen rájuk is szükség van a sikerhez. A felnőtteknek az NB III-ban érmes sikereket kívánt.
Hubai Imre megyei elnök szintén elismeréssel szólt a karcagiak eredményeiről és azt kívánta, hogy a most épülő sportpálya is élhessen meg annyi sikert, amennyit az elődje láthatott.
Szepesi Tibor polgármester gratulált az érmekhez és röviden ismertette a most zajló beruházást a jelenlővő érdeklődőknek.
Az érmeket Varga Mihály, F. Kovács Sándor, Szepesi Tibor és az MLSZ képviselője adta át.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.












