Hírek
2023. Június 16. 05:01, péntek | Helyi
6 RENDBELI LOPÁS A ROVÁSÁN
A rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, akinek Kisújszálláson elkövetett gépkocsifeltörések, bolti lopások és egy kerékpár eltulajdonítása is a terhére róható.
Gépkocsifeltörésről tett bejelentést a rendőrségre egy kisújszállási lakos, miszerint aznapra virradóra az utcán parkoló gépkocsija ablakát ismeretlen betörte, de az autóból nem hiányzik semmi. A rendőrök az adatgyűjtés során elszámoltattak egy budapesti lakost, akit az éjszaka folyamán a helyszín közelében igazoltattak. A férfi nem volt ismeretlen számukra, mivel korábban három helyi boltból is lopott, ami miatt aznap már gyanúsítottként kihallgatták.
A 25 éves férfi elismerte a bűncselekményt, továbbá elmondta, hogy lopta a nála lévő kerékpárt, amivel éppen az utcán közlekedett, mikor elszámoltatták a rendőrök. A lezárt kétkerekű jármű lakatját pedig egy másik feltört gépkocsiból eltulajdonított eszközzel távolította el.
Abból a gépkocsiból 10.000 forint értékben vitt el különböző tárgyakat, melyeket a jogsértőnél megtaláltak és lefoglaltak.
A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.
A Karcagi Rendőrkapitányság 6 rendbeli lopás miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
