Hírek
2024. Május 02. 08:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
15 ÉVES A NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS KLUB
Tizenöt év. Ennyi idő alatt majdnem kétszer teljesen kicserélődik egy nyolcosztályos iskola diákserege. Éppen ennyi ideje alapították a nyugdíjas pedagógusok karcagi klubját.
Ezt a jeles évfordulót ünnepelték meg összejövetelükön.
2009. márciusában alakult meg a nyugdíjas pedagógusok karcagi egyesülete. Megalakulása óta a Déryné kulturális központ az egyesült bázisa, így a másfél évtizedes évforduló alkalmából is itt jött össze a tagság.
MÁTYUS SÁNDORNÉ, korábbi klubvezető:
-Harminc fővel kezdtünk, amikor én átadtam a vezetést nyolc év után- ugyanis sajnos lett egy egészségügyi gondom, térdműtétem lett- akkor már negyven volt a létszám. Negyven fővel haladtunk tovább. A cél az volt, célom, hogy hát sok tekintetben az érdeklődést sikerüljön teljesíteni. Minden alkalommal kikértem a klubtagok véleményét, mit szeretnének, hogy szeretnék. És hát elmondták, hogy szeretnék, hogyha ismert embereket is meghívnánk.
A másfél évtized alatt számtalan közös kirándulást tudhat magáénak a klub tagsága. Ugyanakkor a tizenötödik évforduló megünneplése jó alkalom arra is, hogy emlékezzenek azokra, akik bár alapító tagjai voltak a klubnak, a fennállás tizenötödik évfordulóját már nem érhették meg.
SZEPESI TIBOR, polgármester:
-Rengeteg olyan civil szervezet van a városban, aki összefogja és összetartja a különböző érdeklődési körű karcagiakat, egy- egy szakmához tartozókat. De ebből mindenképpen kiemelkedik a nyugdíjas pedagógus klub és én nagyon örülök, hogy a kezdetektől Rózsika fölvállalta és együtt van a csapat.
A nyugdíjas pedagógus klub tagjai azt is elmondhatják magukról, amit más civil szervezet tagsága aligha: neki aztán tényleg minden karcagihoz közük van, hiszen alig van olyan lakója a városnak, aki ne lenne, ne lett volna tanítványa valamelyik klubtagnak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 16:29, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A SZENTANNAISOK
Idén sem maradhatott el a tradicionális gépes felvonulás, minden évben ezzel veszi kezdetét a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium különleges ballagása.
2024. Május 18. 14:25, szombat | Helyi
VÁRMEGYEI VONÓS VERSENY
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei vonósverseny. A megmérettetésre közel 50 gyermek nevezett.
2024. Május 18. 12:17, szombat | Helyi
IDÉN IS SOK ALKOTÁS SZÜLETETT
A Játszd újra kiállításra idén is sok alkotás készült. Ez a program nem csak a hulladék újrahasznosításáról, hanem az óvodás gyermekek tehetséggondozásáról is szól.
2024. Május 18. 10:02, szombat | Helyi
VÁROSUNK IS BEMUTATKOZOTT
Városunk is bemutatkozott a térség legnagyobb idegenforgalmi expóján, a Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállításon.