Városlista
2026. július 4, szombat - Ulrik

Hírek

2024. Május 27. 12:49, hétfő | Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Nagy érdeklődés övezte a nyitott szertárkapukat

 Nagy érdeklődés övezte a nyitott szertárkapukat

Vasárnap, gyermeknap alkalmából vármegyénkben is kitárultak a tűzoltólaktanyák kapui a legkisebbek előtt.

A családokat térségünkben hat hivatásos és tizenhat önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltóság fogadta 10 és 16 óra között.

A családok május utolsó vasárnapján bepillantást nyerhettek a "kulisszák mögé". Ennek keretében bejárhatták a laktanyákat, megismerkedhettek a tűzoltók által használt eszközökkel és gépjárművekkel, melyek közül többe be is ülhettek, illetve mozgás közben is láthattak. A vállalkozó szelleműek több eszközt is kézbe vehettek, illetve felpróbálhatták a védőruhákat, illetve vízsugárral lőhettek célba. Az élet úgy hozta, hogy a szolnoki laktanyában a közönség egy éles riasztásnak is szemtanúja lehetett, melyet kicsik és nagyok egyaránt ámulattal figyeltek.

Túrkevén nagy sikere volt a helyi önkéntes tűzoltóságnak is, melynek quadja szinte meg sem állt a nap folyamán. Mindezek mellett a tűzoltók a legbátrabbakat a létrás járművükkel vitték fel a magasba, hogy madártávlatból szemlélhessék meg a települést.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 03. 06:10, péntek | Helyi

RENDŐRKÉZEN A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI BETÖRŐTRIÓ

Ismeretlenek három törökszentmiklósi ingatlan melléképületéből loptak el több kerékpárt és elektromos kétkerekűt, valamint fűkaszát, értékes szerszámokat, horgászfelszereléseket és alufelniket.

2026. Július 03. 06:07, péntek | Helyi

15 ÉV FEGYHÁZAT KAPOTT

Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 35 éves, német állampolgárságú nőt, aki tavaly márciusban Berekfürdőhöz közeli otthonában megfojtotta 11 éves kisfiát.

2026. Július 03. 06:02, péntek | Helyi

ELBÚCSÚZTATTÁK A TANÉVET A ZENEISKOLÁBAN

A tanévzáró nem csupán a bizonyítványokról, hanem a zene öröméről is szólt.

2026. Július 03. 06:00, péntek | Helyi

HŐSÉG A SÜTÖDÉKBEN

A tartós hőség nemcsak a szabadban dolgozókat, hanem azokat is komoly kihívás elé állítja, akik zárt térben, magas hőmérsékleten végzik a munkájukat.