Hírek
2022. Július 19. 14:32, kedd |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Magyar csapatok is részt vesznek a Nemzetközi Tűzoltó Olimpián
Július tizenhetedikén kezdetét vette a Nemzetközi Tűzoltó Szövetség (CTIF) által szervezett XVII. Nemzetközi Tűzoltósport-verseny és XXIII. Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltóverseny Szlovéniában, Celjében.
Magyarországot egy százhuszonhat fős delegáció képviseli, amely hivatásos, létesítményi, önkéntes és ifjúsági tűzoltókból áll. A megméretésen huszonhat ország több mint háromezer versenyzője indul.
A vasárnapi érkezést, regisztrációt és rajtszámok kisorsolását követően – amely során a magyar hivatásos csapat az egyes sorszámot húzta – hétfőn már teljes erőbedobással gyakoroltak a csapatok, két helyszínen is. A hivatásos csapat (Hungarian Fire Sport Team) a 4x100 méteres váltót, a horoglétramászást és a 100 méteres akadálypályát gyakorolta a Kladivar Stadionban. A keddi napra maradt a kismotorfecskendő-szerelés gyakorlása a helyi körülmények között.
A hivatásos csapat mellett az önkéntes tűzoltó egyesületek sem pihentek. A tradicionális tűzoltósportversenyre gyakorolt a Pusztamonostor Önkéntes Tűzoltó Egyesület férfi és női csapata, Vértessomló férfi és női csapata, Tótkomlós Önkéntes Tűzoltó Egyesület női csapata, valamint a Richter Gedeon létesítményi tűzoltóság csapata is a Kladivar Stadionban.
A hétfői nap főszereplői azonban az ifjúsági tűzoltók, a gyerekek voltak. Amellett, hogy délelőtt és délután is gyakorolt Pázmánd Önkéntes Tűzoltó Egyesület fiú- és lánycsapata, valamint Vértessomló Önkéntes Tűzoltó Egyesület leánycsapata a Šentjur Stadionban, Celje városközpontjában be kellett rendezniük egy standot a nemzetek kiállításán, amelyet ünnepélyes keretek között, zászlófelvonással nyitottak meg. Az eseményen részt vett a CTIF szlovén elnöke, a CTIF Végrehajtó Bizottságának tagjai, a CTIF Ifjúsági Tűzoltó Bizottságának elnöke, szlovén tűzoltók, valamint a résztvevő országok ifjúsági tűzoltói és kísérőik. A magyar gyerekcsapat remek hangulatot varázsolt, amelyhez több ország – Franciaország, Németország, Lengyelország – tagjai is csatlakoztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
