Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2025. Szeptember 25. 06:00, csütörtök | Helyi
Forrás: karcag tv

ELKÉSZÜLT AZ ÚJ PIAC BEREKFÜRDŐN

 ELKÉSZÜLT AZ ÚJ PIAC BEREKFÜRDŐN

Elkészült az új piac Berekfürdőn. Következnek a részletek.

A „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastruktúrális- és eszköz fejlesztése” című, VP6-7.2.1.1-20 azonosító számú projektben 10 db árusítóhellyel rendelkező, térburkolattal ellátott, oldalról nyitott, fa oszlopokra épített, cserépfedésű piac, valamint egy köztéri vizesblokk épült Berekfürdőn a Berek téren. Az új piacra már régóta vártak a helyiek, hiszen ez jóval tágasabb, mint a régi.

Hosszu András polgármester Berekfürdő:
- Eddig Berekfürdőn a piac, hogyha lehet úgy hívni, itt a buszmegálló mellett volt, a lottózó mellett. Ez egy kicsi terület, igazából 10 asztal fért el. Egy nagyon beszorított terület volt, ahová nehezen tudtak bepakolni a termelők is, illetve az árut kínálók is. Ezen tudtunk most javítani ebben az évben. Ez egy néhány évvel ezelőtti pályázat, most sikerült megvalósítani. Ez egy vidékfejlesztési pályázat, aminek köszönhetően most már átkerült a főtérre ez az impozáns épület. Tulajdonképpen fedett, de minden oldalán nyitott. A COOP előtt található, sokkal szellősebb, sokkal tágasabb, igazából sokkal több hely van asztalokkal, áramvételi lehetőségekkel, vízvételi lehetőséggel rendelkezik. Sokkal több szolgáltatást tud nyújtani, mint az eddigi hely. Sajnos egy pár fát ki kellett vágni az építkezés során. Igyekeztünk mindent megmenteni, amit csak lehetett. Vissza fogjuk pótolni, ez nem csak ígéret, ez pályázati kötelezettség is. Tehát a zöldítés még hátra van, még most következik ez az időszak, de én úgy gondolom, nagyon örülnek a helyiek, hiszen egy nagyon szép épület lett.

A helyiek riporterünknek elmondták, időszerű volt már hogy új helyre költözzön a piac. Az elkészült létesítmény pedig mindenkinek elnyerte a tetszését.

Kabai Ákos
- Az előző piac éppen megfelelt a falunak, de az már kicsi volt. Meg ott vannak a büfésorok, oda bejártak a kocsik. Ott már nem fértek a piacosok. Most létesült ez a piac, ami nagyon-nagyon jó. Akivel beszélgettem a faluban, azt mondják nagyon szép és jó ez a létesítmény.

Hosszu András Berekfürdő polgármestere elmondta, az új piacot várhatóan az adventi időszakban adják át majd ünnepélyesen, de valószínűleg csak a tavasszal fog igazán használatban kerülni a lakosok által.

Címkék: berekfürdő, piac

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi

Roadpol Seatbelt eredmények

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.

2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi

Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból

Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL

Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN

A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.