Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2024. November 04. 12:07, hétfő | Helyi

Dobogós helyezések a belügyi úszóbajnokságon

 Dobogós helyezések a belügyi úszóbajnokságon

A Kecskeméti Fürdő adott otthont október 30-án a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságának, amelyre az ország minden részéről érkeztek versenyzők, csaknem kétszázhatvanan.

Harmincegy szervezet jól felkészült és sportszerű indulói merültek a medencébe a győzelemért. A megméretést immár tizenkettedik alkalommal a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezte meg, arra a Belügyminisztérium szerveinek dolgozói, valamint oktatási intézményeinek hallgatói nevezhettek.

A csapatok már a reggeli órákban megérkeztek az uszodához, majd elfoglalták az öltözőket, és jöhetett is egy alapos bemelegítés, valamint a technikai értekezlet. A megnyitót követően a versenyzők a rajtsorrendnek megfelelően álltak a rajtkőre. A versenyszámok gyors, ütemezett rendben követték egymást, a feszített tempó és az elszánt küzdelem egész nap kitartott. A sportolók négy korcsoportban, három úszásnemben, illetve váltóversenyeken mérték össze tudásukat és erejüket.

A vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság részéről ketten is dobogós helyezést értek el: Csillik Annamária tű. főhadnagy, a Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség kiemelt főelőadója saját korosztályában, 50 méteres gyorsúszásban harmadik helyen végzett. Szintén harmadik lett saját korcsoportjának 50 méteres mellúszás versenyszámában Ádám Tibor tű. alezredes, a Mezőtúri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, aki emellett 50 méter gyorsúszásban negyedikként csapott célba.

Címkék: #karcag tv

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 05:00, csütörtök | Helyi

ÜNNEPI ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS A VÁROSHÁZÁN

Augusztus 20-a az Államalapítás és Szent István király ünnepe.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

MEGÉRKEZTEK A TANKÖNYVEK

Bármennyire is szeretné a diákok többsége, egyetlen tanuló sem marad tankönyv nélkül Karcagon sem. Az iskolák előre meghatározott menetrend szerint kapták meg a tankönyv- szállítmányokat, amelyeket szortíroznak.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

KISS ZSIGMOND KÉPE LETT A HÓNAP FOTÓJA

Kiss Zsigmond: Délután a görög templomnál című fotója lett az önkormányzat városi amatőr fotópályázatának júliusi nyertes pályaműve, a hónap legjobb alkotása.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

TÁBOROK A KOVÁTS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

Volt, van, lesz. A következő tanévben is élne a Határtalanul program nyújtotta lehetőségekkel a Kováts Mihály Általános Iskola.