Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2023. Március 06. 13:39, hétfő | Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem

A Belügyminisztériumban köszöntötték a kutató-mentőket

 A Belügyminisztériumban köszöntötték a kutató-mentőket

A törökországi földrengés utáni mentési munkálatok résztvevői kitüntetést kaptak.

A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatával ismerték el március 1-jén a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosainak, valamint a Terrorelhárítási Központ szakembereinek kimagasló helytállását, amelyet a Törökországban bekövetkezett földrengés okozta katasztrófát követően tanúsítottak.

A katasztrófát követő mentésben szintén résztvevő önkéntes mentőszervezetek képviselői a belügyminiszter elismerő oklevelét vehették át. A csapatokat dr. Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes köszöntötte a Belügyminisztériumban, az ünnepségen Törökország magyarországi nagykövete is jelen volt.

A rendezvény a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd a jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek a földrengés áldozatainak emléke előtt. Ezt követően Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára mondott köszöntő beszédet. „Egy ország büszke önökre. Azon a hajnalon néhány perc alatt dőlt össze egy Magyarországnál nagyobb területen több ezer ház. A mi generációnk egyik legnagyobb természeti katasztrófája következett be. Aggódtunk önökért, hiszen összesen hatezer utórengés történt. Bíztunk abban, hogy egészségesen jönnek vissza, de mondhatom, tízmillió magyar ember izgult ezért. A HUNOR duplán beírta magát a magyarok emlékezetébe. Amikor elkezdték a hivatásukat, arra esküdtek fel, hogy életeket mentenek. Az önöké a világ legjobb mentőcsapatai közé tartozik, a legek csapata: a legfelkészültebb, leggyorsabb, leghatékonyabb, az egyik legtöbb életet mentő csapat. De nem volt kockázatmentes a küldetésük, fizikai és lelki terhet is jelentett az önök számára. Rokonaik képét tartó, síró, könyörgő embereket kellett megnyugtatniuk, élet és halál mezsgyéjén voltak. Köszönjük, hogy tizenhét családnak visszaadták hozzátartozójukat, köztük három gyereket is.” A miniszterhelyettes a Terrorelhárítási Központ és az Országos Mentőszolgálat szakembereinek is köszönetet mondott, hiszen mint mondta, tizenhat embert láttak el, egy másfél éves gyerek állapotát stabilizálták. Az államtitkár úgy fogalmazott, mindannyian igyekeztek barátként segíteni, ezzel a magyarok bizonyították, hogy a bajban lehet ránk számítani. Akarat és tudás egyesült – jelentette ki Rétvári Bence, hozzátéve, szimbolikus, hogy éppen a polgári védelem nemzetközi napján köszöntjük a mentésben résztvevő embereket.

A beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának ünnepi műsora hangzott el, majd az elismerések átadására került sor, melyeket a két vármegyei HUNOR tag, Bujdosó Gábor tűzoltó alezredes és Papp János tűzoltó százados is átvehetett. A Törökországban Magyarország hivatalos mentőszervezeteként hat napon keresztül dolgozó HUNOR tagjai, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosai, valamint a Terrorelhárítási Központ szakemberei a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatát vehették át, az önkéntes mentőszervezetek képviselői pedig a belügyminiszter elismerő oklevelét kapták meg.

A Belügyminisztérium aulájában a HUNOR hivatásos nehéz kutató-mentőszervezet és a Terrorelhárítási Központ speciális egysége mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás Önkéntes Kutató-mentőcsoport és Tűzoltó Egyesület, a Pest Megyei Kutató-mentőszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó Kutató-mentő Nemzetközi Csoport, az Életjel Mentőcsoport és a Budapest Mentőszervezet képviselői voltak jelen.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI

Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET

Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.

2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi

RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE

A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.

2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi

SNICCERREL RABOLT

A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.