Hírek
2024. Május 01. 07:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
SZÉPÍRÓ VERSENY A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
A Cigány hét keretein belül a hátrányos helyzetű gyermekek számára Szépíró versenyt rendeztek a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
A megmérettetés célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás, és a sajátos nevelési igényű gyermekek pozitív megerősítése volt.
"Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres, dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."
Ezzel a József Attila verssel köszöntötte a szépíróverseny résztvevőit és
megjelenteket Dánielné Kacsó Andrea a Szent Pál Marista Általános Iskola igazgatója. A versenyre nemcsak karcagi gyerekek, hanem a környékbeli városok iskoláinak tanulói is leadták nevezésüket. A részletekről Tőkésné Szendrei Andrea intézményvezető helyettes tájékoztatta televíziónkat.
Tőkésné Szendrei Andrea igazgatóhelyettes:
-Ez a verseny hátrányos helyzetű tanulóknak, SNI-s, BTMN-es tanulóknak került meghirdetésre. Ez úgymond hagyomány iskolánk életében ez a verseny, bár a Covidra való tekintettel már régebben volt, viszont szeretnénk továbbra is megrendezni ezt. Több iskolából jöttek jelentkezők, elsőtől nyolcadik évfolyamig van meghirdetve ez a verseny. Karcagi intézményekből, Kisújszállásról és talán Tiszafüredről érkeztek versenyzők.
Tőkésné Szendrei Andrea hozzátette, hogy a Költészet napja József Attila nevéhez köthető, így minden tanuló egy a költő által írt verset kapott feladatként. Ezt kellett lemásolniuk gyönyörű szépen, kerek betűkkel egy lapra, és azután ezt zsűri értékelte. A gyerekek a nyelvtan órákon, és a napközis foglalkozásokon is gyakoroltak a versenyre. Lelkesen készültek, hogy minél jobban meg tudják oldani a feladatot. A pedagógust arról is kérdeztük, hogy mi a verseny legfőbb célja.
Tőkésné Szendrei Andrea igazgatóhelyettes:
-Tudvalevő, hogy ezek a gyerekek hátrányos helyzetűek SNI-s, BTMN-es gyerekek. Nekik kevesebb verseny van meghirdetve, és azért ezt egy nagyon pozitívan élik meg, hogy ők is számot tudnak adni valamelyest a tudásukról, a tehetségükről, és ez nyilván pozitív nekik is. Meg nekünk is, hogy tudjuk a gyermekeinket versenyeztetni.
A képek ékes bizonyítékai annak, hogy a gyerekek szépen nyugodtan próbálták megoldani a feladatot. Szép kerek betűkkel és hiba nélkül írták le a pedagógusok által kiválasztott József Attila verset. Minden versenyzőnek ezúton is gratulálunk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 20:29, csütörtök | Helyi
Teltházas lakossági fórum Karcagon
A Robert Fico elleni merénylet is arra világít rá, hogy a békepártiságért áldozatokat kell vállalni...
2024. Május 16. 16:00, csütörtök | Helyi
ÜLÉSEZETT A KÉPVISELŐ-TESTÜLET
Megtartotta munkaterv szerinti ülését a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete.
2024. Május 16. 13:00, csütörtök | Helyi
A VÁDLOTT SZERINT EGY IDEGEN TETTE
Egy rejtélyes idegent emleget a karcagi gyilkosság vádlottja. Azt mondja, nem ő követte el a gyilkosságot, hanem egy ismeretlen személy.
2024. Május 16. 11:00, csütörtök | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓSOK”
Elballagtak a Karcagi Szakképzési Centrum, Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai.